2015. április 29.

Epres-mascarponés minitorta

Ez a süti teljes egészében egy improvizáció.
Szofi vett 2 doboz mascarponét a Lidl-ben, mert akciós
volt, aztán felhívott, hogy nem kérek-e egyet, mert valójában
nem is tud ő kettővel mit kezdeni.Hát nekem 
nem kellett sokáig ajánlgatni, átvettem boldogan.
Aztán merengtem rajta 2 napig, hogy jó, de végülis 
minek is, mit is akarok én ezzel kezdeni?? Aztán
ma délelőtt megszállt az ihlet, hogy  kekszes alapú, friss
gyümölcsös sütit szeretnék enni, és a mascarpone máris
megtalálta helyét az univerzumban. A tegnapi csupa
csokis brownie után, amit a  ballagási vacsorára 
sütöttem, igazi felüdülés volt ez a nagyon kevés
cukorral készülő, friss, üde édesség!




Elkészítés:
ezekből a mennyiségekből én 2 db mini tortát készítettem, amik
12 cm átmérőjűek. ( Tesco-ban kaphatók, párban )

1. A kekszet megdaráljuk, és elkeverjük az olvasztott
vajjal. Én sose találom el, hogy pontosan mennyivel,
mindig kicsit morzsálódós marad, ezért érdemes
apránként adni hozzá, és ha már jól összeáll, akkor elég :)
2. Belenyomkodjuk a kekszes alapot a formák aljába.
3. Kb- fél órára hűtőbe tesszük, hogy kicsit megdermedjen.
3. A mascarponét összekeverjük a cukorral, vaníliával, citromlével,
citromhéjjal, én még 1-2 ek. tejet is tettem bele, hogy
kicsit lazítsak rajta.
4. Elfelezzük, és a 2 formába kanalazzuk.
5. A tortácskák tetejét friss eperrel, és egy kis csokidarával
díszítjük.
6. Fogyasztás előtt érdemes jól behűteni.


2015. április 23.

Meggyes tejbegríztorta

A tejbegríz önmagában is jó dolog. De meg kell hogy állapítsam,
tortává sütve még jobb! Ez egy egyszerű, házias süti, ami 
bármilyen gyümölccsel a tetején elkészíthető, én pl. 
szederrel meg málnával is biztosan ki fogom próbálni!
Pici tortaformában sütve ilyen magas torta lesz belőle, de 
tespiben is készülhet, akkor laposabb, és hamarabb megsül.
Viszont érdemes megvárni, amíg teljesen kihűl, részben
mert a formából is csak akkor lehet szépen kiszedni,
meg az állaga is akkor éri el a legjobb állapotot!
Majd a nyári nagy melegben, jóóóóóól behűtve.....mmmmm!
Nagyon fincsi, nálunk pillanatok alatt elfogyott!

Hozzávalók:

Elkészítés:
1. A tejet a vajjal felmelegítjük, majd hozzáöntjük a grízt és 
1 percig forraljuk,amíg be nem sűrűsödik.Levesszük a 
tűzről és félretesszük hűlni.
2. A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük.
( pici vanília is mehet bele)
3. A tojások fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük.
4. Először a sárga masszát keverjük a tejbegrízhez, majd óvatosan
beleforgatjuk a tojáshabot is.
5. Kivajazott tortaformába öntjük. ( az enyém 18 cm-es)
6. Elkészítjük a tetejére  meggy kompótót: ehhez a fagyasztott
meggyet egy 1 ek. cukorral és a csipet fahéjjal néhány percig
melegítjük, míg pici levet enged, és a meggy felolvad.
(konzerv meggyből is készülhet, vagy hamarosan frissből :) )
7. A torta tetejére öntjük, és előmelegített 180 fokos sütőben
40 percig sütjük.Hidegen az igazi! 

2015. április 12.

Epres keksz

Ez a keksz már egy szerelem! 2 éve nyáron sütöttem először, és 
már akkor is imádtam, mert annyira egy vidám jelenség,
hogy az ember önkéntelenül is felvidul, ha meglátja.:)
Olyan huncutul mosolyognak az eperszeletek a roppanós, 
omlós, rusztikus vaníliás linzer alapon, hogy 
bárkinek boldog pillanatokat szerezhetünk egy
ilyen kis desszerttel, ami már bőven túlmutat
az egyszerű keksz kategóriáján. Mint egy icipici 
gyümölcsös pite.
Esküszöm depresszió ellen receptre kellene kiírni! :)




Elkészítés:
1. A hozzávalókat az eper kivételével egy tálba tesszük, és 
kézzel összegyúrjuk. Langyos vízből annyit teszünk, hogy
összeálljon a tészta.
2.Sütőpapíros tepsire diónyi halmokat teszünk belőle, amiket kézzel
ellapítunk, olyan fél cm vastagra.
3. Az epret felkarikázzuk, és a keksz alapok tetejére
pakoljuk a szeleteket.
4. Ezt a kekszet kivételesen légkeverésen sütöm, 160 fokon,
olyan 10-12 percig, amíg a linzer aranybarna nem lesz.

2015. április 2.

Citrusos gyümölcskenyér keksz

Karácsonykor találtam ki ezt a "gyümölcskenyér keksz" 
kategóiát, amikor már össze volt aprítva fél tonna 
kandírozott gyümölcs, dió, mandula, és rádöbbentem, hogy
én annyira nem is szeretem a gyümölcskenyeret.Na bumm!!!
A finomságok nem veszhtenek, belesütöttem hát őket egy
jóóóó kardamomos linzerbe, és a karácsonyi kollekció
egyik legkapósabb sütije lett. Most eszembe jutott  a nagy 
trükk, és gondoltam, csinálok egy tavaszi, frissítő verziót!
Azt kell mondjam, ez is ütős!!!!





Elkészítés:
1. Minden összetevőt egy tálba teszünk, és kézzel jól 
összegyúrjuk.
2. 2 db rudat formázunk a tésztából, olyan 50 Ft-os átmérőjűeket.
3.Legalább 1 órára a hűtőbe tesszük őket, hogy megkeményedjenek.
4. Éles késsel 7-8 mm vastag szeletekre vágjuk a 
rudakat, és sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk őket.
5. Előmelegített 180 fokos sütőben 13-14 percig sütjük.
6.Jól záródó fém dobozban sokáig eláll.